Szegények eledele kicsit másképp: csípős krumpli Kínából

Csípős, mogyorós krumpli

Nagymamámtól hallottam először, hogy a krumpli a szegények eledele: olcsó, sokáig eltartható, laktató. Szerencsére sokféleképpen készíthető, és én minden formában imádom.

Csípős, mogyorós krumpli

Ehhez a rajongásomhoz kellő löketet adtak a nagymamám konyhájában begyűjtött élményeim és az ő isteni finomságai. A ’80-as években hetedhéthatáron túl volt a keto-protein diétákkal együtt a glikémiás index, amely rosszabb sorsot diktál a burgonyának, mint amilyen helyet az egykori téli zöldségkínálat krumpli-répa-hagyma-káposzta kombójában az elfoglalt. Hideg, decemberi délutánokon, miközben a kályhában ropogott a tűz és cinkék falatoztak a madáretetőben, mi a téli konyhának berendezett szobában krumplilángost sütöttünk, szilvalekvárral töltöttük meg a krumplis-lisztes tésztából gyúrt, majd olajon pirított lekvárostáskát,  és nagyon lassan csöpögtetve az olajat készítettük a házi majonézt a krumplisalátához. Azóta sem ettem krumpli alapú lekvárostáskát, és az interneten sem lehet nyomára bukkanni az egykori receptnek.

Receptek jöttek-mentek, de a krumplinak a mai napig nem tudok ellenállni, és ezt a képen látható csípős, mogyorós krumplis étel csak fokozta. Az egymásra találásunk nem volt egyszerű, mert bár hat évet éltünk Kínában, sem Pekingben, sem a déli Kantonban nem volt jellemző a burgonyafogyasztás. Az elképesztően gazdag és változatos zöldségételek között általában csak egy krumplis étel szerepelt a menükön: julienne-re vágott krumpli csípős-savanyú mártásban. Finom volt, de a zöldségek hihetetlen kínálata, a szecsuáni borsos káposzta, amelytől elzsibbad a nyelved, a némi sertúshússal megszórt zöldbab, a roppanósra főtt brokkoli hosszú időre feledtették velem a burgonya iránti rajongásomat.

Kínában nagyon szerettem, hogy minden napra jutott valami meghökkentő, valami szokatlan. A dél-kínai metropolisz, Kanton százemeletes felhőkarcolói mögötti kis sikátorokban, az erkélyekre kiakasztott ruhák és régi biciklik között mintha évtizedeket ugrottunk volna vissza az időben. Pekingi utcasarkon lepukkant vaslapon a legfinomabb tojásos-csípős palacsinta, a jian bing készült. A nyári melegben a pekingi férfiak közszemlére bocsátották hasukat az állig felhúzott pólójukkal, a kedvenc pekingi piacomon egy nap túróra bukkantam, és egy kantoni mellékutcában szárított csikóhalakat árultak egy műanyagbödönből. Reggelente munkába menet a biciklimről figyeltem azt a 60 év körüli hölgyet, aki minden reggel hátrafele ment. Szépen ápolt parkokban magnóból lejátszott zenére kisebb csoportok keringőztek, mások tornáztak vagy önjelölt operarajongók áriákat énekeltek.

Kantoni sikátor
Sikátor Kantonban
Felhőkarcolók
Kanton a Gyöngy folyó partjáról nézve
Csikóhal műanyagbödönből
Csikóhalárus Kantonban

Ilyen véletlen folytán találtunk rá Kantonban egy második emeleti eldugott étteremre, ahol az ország nyugati részére jellemző ételek szerepeltek a menün. Ez a csípős krumpli olyan finom volt, hogy ragaszkodtam hozzá, hogy a tizedik házassági évfordulónkat ezzel ünnepeljük meg. Az Isztambulban jelenleg érvényes, hétvégi kijárási tilalom miatt sikerült megalkotnom. Valahogy így:

Hozzávalók:

  • 50 dkg krumpli vékony karikákra vágva
  • Öntethez:
    • 1 evőkanál szójaszósz
    • 1 teáskanál cukor
    • 1 teáskanál liszt
    • 3 evőkanál olaj
    • 1 hüvelykujjnyi gyömbér
    • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 csípős paprika
  • 15 dkg mogyoró
  • 1 csomag zöldhagyma
  • Koriander

A krumplit 20 percig sütöttem 180 fokon a sütőben, majd megforgattam az öntethez szükséges hozzávalókban. Forró olajon wokban sütöttem ki. Amikor félig kész volt, rádobtam még a mogyorót, hogy egy picit piruljon, majd korianderrel megszórtam. Szezámmagot sajnos lehagytam a tetejéről. Bevallom őszintén, hogy nem sikerült olyan ropogósan elkészíteni, mint amilyen az eredeti volt, úgyhogy még próbálkozom majd vele – a férjem kérésére még a zsibbasztóan csípős szecsuáni borssal is megspékelem majd.