Ezt a receptet anyósomtól lestem el, aki az ország közepén, a Biblia-övezetbe eső Nebraska egy 240 fős településén él. Ott, ahol alig látni férfit cowboy-kalap és -csizma nélkül. Ott, ahol cowboy kaviárnak hívják ezt az íz- és színvilágát tekintve is isteni babsalátát.
Nebraska turisztikai hivatala két éve az egységes márka kialakításán és a megfelelő szlogenen ötletelt. Végül kis módosítással maradtak a ’70-es évek óta népszerűségnek örvendő, „Nebraska. The Good Life” mottónál, amely óriástáblákon köszönti az állam határainál az ideérkezőket. De mitől is olyan jó itt az élet? Omaha modern városközpontjában, a pár száz fős kisvárosokban vagy a farmokon élők életstílusa nagyban különbözik, de az értékrend településtől függően áthatja ezt az országrészt.
Az ország szívének is nevezett Közép-Nyugat nemcsak földrajzilag az ország közepe, hanem kulturális értelemben is meghatározó értékrendjével, amely a tisztesség, a kemény munka, a család és a közösség fontosságát hangsúlyozza. Magyarországnál kétszer nagyobb területén alig 2 millióan élnek. Rusztikus kisvárosokat hosszú kilométerek választanak el egymástól, s köztük a lágy dombok és kukoricaföldek sziluettjét csak néha színesítik a mezőkön legelő tehenek, szarvasok vagy lovak.
A járvány miatt idén három hónapot töltöttem egy amerikai kisvárosban Nebraska közepén. Thedfordot a helyiek – a mi szemszögünkből nézve némi eleganciával – kisvárosnak nevezik – a mi fogalmaink szerint inkább kistelepülés: mindössze 240 lakosa van. Mi másfél kilométernyire laktunk a központtól, ahol egy kisbolt, két benzinkút, öt templom, egy jól felszerelt, tágas könyvtár, általános és középiskola, fodrászat, bíróság, egy Cowpoke nevű bár, történelmi múzeum és egy művészeti galéria található. A város határában egy Arrowhead nevű motel áll azonos nevű kávézójával. Nem véletlen a motel „nyílhegy” elnevezése; a férjem még a ’70-es években játék közben is bőven talált itt kőből készült nyílhegyeket, amelyeket az egykori indiánok után maradtak itt.
A hely egyetlen igazi étterme mindig tele van: a helyiek és az átutazók is szívesen járnak ide a steak miatt. S van még egy emblematikus hely, amely szociális szempontból fontos: a benzinkút és annak gyorséttermi része.
A távolság szó itt új értelmet nyer. A legközelebbi mozi jó 100 kilométerre van. Ugyanígy a legközelebbi Tesco-méretű áruház, kórház, sürgősségi osztály is ebben a városban van.
S bár kevesen élnek itt, a közösségi élet annál színesebb. A könyvtárban gyerekprogramok vannak, a nyugdíjas klubban délelőttönként gyűlnek össze az idősebbek, és biliárdoznak, társasjátékot játszanak, és csütörtökönként közös ebédet tartanak.
Az, hogy mennyire jó az élet itt, nyilván az elvárásoktól függ. A helyiek esküsznek a természetközeliségre és a klassz közösségre. Egy biztos, a nyolcéves lányom imád a nyugdíjas klubba járni. És még valami: férfit itt cowboy-kalap és csizma nélkül nem igen látni – talán a férjem az egyetlen kivétel.
Az anyósom receptjei közül szívemhez nőtt a cowboy-kaviár nevű salátára, amit Texas-salátának is neveznek.
A salátához:
1 konzerv kukorica
2 féle konzerv bab
1 db nagy fej lilahagyma
2 db piros kaliforniai paprika
2 paradicsom
Pár szál zöldhagyma
1 db avokádó
Koriander (ízlés szerint)
Az öntethez:
1 citrom leve
4-5 kanálnyi olívaolaj
1 kis kanál római kömény
1 kis kanál szárított chili paprika
Só
Elkészítése: Apróra vágom a salátához valókat, az avokádót pici citromlében megforgatom, hogy ne barnuljon meg. Az öntethez a citrom levét elkeverem az olívaolajjal, hozzáadom a római köményt, a chili paprikát és a sót. Nekem nagy kedvencem lett az első pillanattól fogva az íze és a színei miatt is.
